2011. december 5., hétfő

Java eszencia

No kérem szépen, jelentem itten vagyok, helyreállt a rend idebent. Mondhatnám, hogy szép az idő, de hát nem az, viszont kit érdekel, amikor végre visszatért az életerőm, van kedvem élni, dolgozni és 24 órából 23-ban nem rágom magamat feleslegesen hülyeségekkel. Ráadásul alig több mint egy hónap múlva ismét Indonéziából jelentkezem, méghozzá terveim szerint hetente, rendhagyóan egy videó Bloggal.

Hát akkor ottan tartottunk, hogy luxus hajókázásunk után végre hófehér paplan közé bújhattunk, ami csodálatos volt, csak nagyon nagyon rövid. Én ugyanis fél nyolckor arra ébredek fel, hogy varjúk vájják a hasamat és konkrétan az éhenhalás szélén vagyok. Az Andi már sehol, ezek szerint ő még kevésbé bírta és már lement reggelizni.
Egy alapos zuhany (jóból sosem elég) után futok is le hozzá, illetve hozzájuk, mert már mind lent falnak. Hurrá hurrá vége az éhínségnek. Ennyit Semarangról, gyorsan fogunk egy taxit és már süvítünk is délnek Yogjakartába. Annyit tudnék erről a városról elmondani, hogy nagyon közel fekszik két igazi világ örökséghez, a Boroboduri kősztúpához és a Prambanan hindu templomokhoz. Van ezen kívül még egy csodálatos spa, ahol 2006-ban már jártam, viszont sem a nevét, sem pedig a hollétét nem tudom, így csak abban tudok reménykedni, hogy a Hotel Bifa-s személyzet talán tudja, hogy hova szállítottak minket négy éve. Beígértem a csajoknak ugyanis egy teljes body refreshing kezelést, amit ha nem kapnak meg, szerintem meglincselnek.
Miközben csurgunk (azt jelenti nagyon lassan haladunk) lefelé, alkalmunk nyílik az éppen kitörőben lévő Merapi vulkán köpködő kráterében gyönyörködni.
Hotel Bifa. Gyönyörű tradicionális butique hotel, nem változott semmi, illetve igen, mert egy teljes komplett különálló épület eltűnt, erre azonban rajtam kívül senki sem emlékszik. Kicsit zavarban vagyok, mert fényképem is van róla, de hát ha ők mondják, hogy nem volt ott semmi, akkor egész biztosan én emlékszem rosszul. :)
Fél órás telefonálgatás után nagyjából sejtik, hogy melyik spa-ról lehet szó, sőt az egyik recepciós lány konkrétan emlékszik, hogy a jogya garden spa-ban voltunk akkor nagyon régen. Érdekes, hogy erre emlékszik, de arra nem hogy egy kétemeletes bungalót lebontottak volna.... na mindegy, ideje napirendre térnem efölött.
Taxit sem kell hívnunk, mert amíg itt vagyunk, a hotel egyik autója sofőrrel áll a rendelkezésünkre. Ez sem változott!
Szerencsére a Spa sem, valamint az árai sem. 25 dollárért a következő szolgáltatásra lehet befizetni.
- infraszauna
- fahéjjas narancsos lábmosás
- teljes testradír
- másfél órás kényeztető masszás (azonnal most akarom)
- 25 perc kókuszolajos jakuzzi
Insgesamte 3,5 óra. Ez mindenkinek annyira tetszik, hogy holnapra be is jelentkezünk egy duplázásra, hiszen ránk fér.
Délután édes semmit tevés (na ilyet még nem csináltunk) finom vacsora és hideg sör.
Korán megyünk aludni, mert holnap hajnali háromkor van az ébresztés, ugyanis megyünk Borobodurba napfelkeltét nézni.

Nincsenek megjegyzések: