2012. február 29., szerda
2012. február 26., vasárnap
Gadja Gadja
Úgy tűnik a nagy gondolataim mostanában kocsiban zötykölődve jönnek. Most eppen
harmadmagammal esek szét darabjaimra egy lerobbant, szétesett jeepben Tankahanbol
visszafele a " civilizált" Lukit Bawangba. A melleim a bokámig csúsztak es a szart is
kirázta belőlem az út, amit azért tettünk meg, hogy elefántokat fürdethessünk a folyóban.
Senki a Bukit Lawangi 20 turista közül nem vállalta az utat. Mi igen. Életem egyik legjobb
döntése volt. Olyan csoda történt velünk, amit életem végéig magamban orzok majd,
írhatok róla, készíthetek filmet, mindegy, mert ez csak az enyém és meg ezé a három
csodalatos embere, akik itt készülnek darabokra esni velem ebben a csotrogányban.
Elefánt fürdetés szumatraban a jungle közepén. Rajtunk kívül senki más nincs itt. Omlik a
könnyem befele amikor a 10 elefánt megindul a folyó fele. Három bébi is van velük, a
legkisebb alig két hetes, a mamája ki sem engedi a lábai közül. Hatalmas ormányával
minduntalan visszaterelgeti az elkóborló kicsiket. Ahogy a folyópartra erünk először a
szükségleteik elintézésére szólítják fel őket a gondozok. A nemrég szült nősténynek
benyúlnak a végbelébe és kézzel segítik ki a székletét. Aztán irány a víz. Bekocognak és
pancsolva incselkedve merülnek alá a vízben. Végre mehetünk. Kefét kapunk a kezünkbe és
derekig a vízbe merülve sikáljuk ezeket a csodalatos állatokat. A szemük, a szemük mindent
elárul! Ezt az értelmet és szeretetet meg emberek között is ritkán erezni. Az én kedvencem
egy hatalmas hím, agyara nincs levágva, azt tehetek vele amit csak akarok. Sikálom a füle
tövét, ormányát, talpat azt is megengedi, hogy megfogjuk a nyelvet. Csak amikor
megmozdítja hatalmas fejet, akkor fogom fel, hogy ki el is állok szemben. Szeretlek,
súgom a fülébe és azt érzem, hogy érti. Nem is érzem, tudom. Közben a kis kópé bébi,
akik szinten a derekamig érnek , elkezdenek molesztálni minket. Az ormányukkal megfogjak
a kezünket nyilván banánt akarnak amit kapunk is a gondozóktól, úgyhogy jön ránk mind a
10 fáni, akinek nem jut az jól lelocsol az ormányával. Csodalatos, hogy mi mindent
megtehetünk, senki nem szol ránk semmiért, hanem az elefántokat figyelmeztetik szóval,
hogy ránk ne ijesszenek. Nem vagyunk ijedősek, mar a hatalmas agyart markolom és
csókokkal halmozom el szúrós tűpárna fejét. Aztán lassan egyesével elindulnak visszafele
az erdőbe, mi pedig szótlanul, elefánt szagúan leülünk a földre. Ezt nem lehet
feldolgozni, konzerválni, megírni, megfilmesíteni. Ez is csak egy gyenge próbálkozás
volt. Soha többe nem akarok elefántot SEM!!!! állatkertben látni.
Szumatra, Szumatra
2012. február 19., vasárnap
2012. február 17., péntek
2012. február 16., csütörtök
2012. február 15., szerda
Just a perfect day......
Az út Moniba lélegzet elállító, az én lélegzetem azonban
attól áll el inkább, hogy 5-en nyomorgunk a kocsiban és büdös van meg meleg na
meg a két belga öreglánynak be nem áll a szája és a belga english nem szép at
all. Az út nem túl hosszú és pár óra múlva szerencsére megállunk végre Moniban,
ami jelenleg egy kis porfészeknek tűnik a rizsföldek között. Jó jó a tavak
faszák lesznek , de what else? Andi dönt szállás ügyben, mert ma nem vagyok túl
jó paszban, kezd fájni a fejem is. Valószínűleg napszúrást kaphattam, mert
estére már durván migrénem van, úgyhogy korán, este nyolckor egy demalgonnal,
meg egy izomlazítóval kell kiütnöm magamat, mert fájdalomcsillapítóm na az
nincs. Migrénnel együtt alszom el.
Ébresztő hajnali négykor, ugyanis indulni kell a tavakhoz,
csakhogy szakad az eső, mintha dézsából öntenék, ez azonban most tényleg
helytálló. Vissza az ágyba. Hat órakkor ébredünk, még mindig kegyetlenül lóg az
eső lába, ráadásul kómás vagyok a tegnapi drogoktól. Délelőtt dolgozom egy kicsit,
közben lecsúszik egy üveg arak, méghozzá ez nem rizsből készül, hanem pálmából,
úgyhogy ez legalább iható.
Van két motoros fiúnk. Mikrofon frizurája van mind a
kettőnek, és ez általánosan jellemző Monira. Mindenki Bob Marley szeretne
lenni, amit most már lassan értünk is. Olyan egyszerű a szövege, hogy
azonosulni tudnak vele. –no woman no cry......dont worry be happy,...welcome to
my paradise....már én is tiszta reggie fun lettem. :)
Itt egyébként teljes sister and brodherhood van és hatalmas
keresztek lógnak mindenki nyakában. Na szóval a két brada előállt a motorokkal,
hogy elvigyenek minket egy hot springbe, ami történetesen egy rizsföld közepén
van. Minden amit a mikrofon fejük mögül
látok, az lélegzet elállító. Szerények, nem sokat szólnak, de a forró vízbe
bizony bemásznak mellénk.
Pont úgy néz ki a hely, ahonnak kígyók kúszhatnak elő a
levelek és kövek alól, de ők azt mondják nincs kígyó, úgyhogy nincs. Egy kis
bomba kinézetű speakerből zenét hallgatunk, reggiet mi mást és előkerül egy
üveg arak is, amit szeretni ugyan még mindig nem tudunk, de legalább hatásos.
A víznek termál szaga van és az ajzatban lévő kövekket
rendesen le bodyscrabozzuk egymást.
A fiúink annyira édesek, egyetlen ismerősöm sincs aki
hidegvérrel állná, hogy a termál vizben dörzsöljük egymás bőrét Andival, de ők olyan kis szégyenlős
gyerekek. A hangulat a tetőfokon, a rízsföldön dolgozó parasztok is inkább
minket bámulnak, ahogy énekelünk és táncolunk a talpalatnyi kígyótanyán a
vízben :)
A gombázás óta csak aranypontokban gondolkodunk Andival. Ő
kapot egy aranyalmát a szállás kiválasztásáért, én meg egy aranygombát, mert
eszembe jut, hogy hátha most tiszta fent az idő, nézzük meg a tavakat most.
Felmotorozunk hát a hegyre, a motorosfiúmnak,
akinek ma van a születésnapja, plusz valentin nap is van ugye, bedugom a fülébe
az egyik fülhallgatómat és Bob Marley-re motorozunk felfelé a Flores
jungle-ban. Jól sejtettem, az idő tiszta, ugyan a tavak nem három színben
játszanak, „csak!“ Szar türkizkék az összes, viszont megint senki nincs rajtunk
kívűl, és olyan szép az egész, hogy sikongatnom kell a gyönyörűségtől.
Csinálunk pár szar fotót, ha már felkaptattunk ezekért a szar :) tavakért a hegyre
aztán irány haza. Egy gyors zuhany után letelepszünk az étterembe, arakot
iszunk, születésnapot ünnepelünk. Mi mindent ki lehet hozni egy esősen induló
napból........
Ha szeretsz engem, ezt olvasd el kérlek, mert nekem fontos :)
Ülök a tömött kocsiban, nyolc másik emberrel nyomorogva,
Ende felé. Ahonnan visszarepülünk Labuanbakoba és elmondhatatlan boldogságot
érzek. Azt is tudom, hogy miért. Nagyon egyszerű rá a magyarázat. Tele van a
szívem szeretettel. Csordultig és mégis úgy tűnik, hogy minél inkább tele van,
annál több fér még bele.
Csak az elmúlt 4 hét alatt annyi embert zártam örökre a
szívembe, akik sosem elfeledhető perceket, órákat, napokat csempésztek a
szívembe. Rene, akivel világokat váltottam meg egy egész éjszakán át, Raul és
Alex, akik a magányomban öleltek, vettek magukhoz, Mark, akivel elmentem, a
magam sem tudta hová egy napra, aki kétszer énekelte el nekem a Balimoon című
számát és aki arra, hogy very nice to meet you, azt válaszolta, hogy very nice
to meet you to „Erika“ és a nevem himnuszként hangzott a szájából, Bori, aki a
gondomat viselte amikor megérkeztem, tanácsokat adott, akivel világokat lehet
átbeszélni, vagy csak meginni egy sört, aki mindig hazavár Ubudban, ha
elcsavargok és ez így lesz egy életen át...... a floresi fiúk, akikkel a
legtökéletesebb napok egyikét éltük meg Andival egy esősnek indult reggel után, és persze ő Andi, akivel újraszültük a
barátságunkat és emberi szavakat csak nagy írok találnak az összhangra ami
kettőnk között van.
És akkor még csak az ittenieket említettem. De a határtalan
szeretem hazafelé is repül, anyukám, apukám, akik felneveltek és nevelnek és
segítenek a mai napig, akik miatt biztonságban érzem magam a világ eme távoli
szegletében is. Mert vannak gyökereim, hazám, barátaim, énem. A családom többi
tagja J.
Pityuék, akikeet határtalanul szeretek és el sem akarom mondani, mennyi minden miatt, ezért most
inkább csak Florest köszönöm meg nekik, a családom a műltból, akik ugyan
kikerültek az életemből, de mindig szeretettel fogok gondolni rájuk, a volt
férjem, akinek annyi mindet köszönhetek, többek között azt is, hogy itt vagyok,
és ezt nem helyrajzilag értem.
Fiúk és férfiak, akiket szerettem vagy szeretek és akik
szerettek vagy szeretnek. Mindtől tanultam valamit és mindig azt amire éppen
szükségem volt.
Zsani, aki csak csönben szeret és aki mindig mellettem állt
megtántoríthatatlanul és most is részben neki köszönhetem, hogy gondtalanul itt
lehetek, a drága csajbandám, akinek egy
része otthonról szemléli majd szeretettel, hogy a másik fele csatlakozik hozzánk
holnapután és akiket nagyon nagyon szeretek, minden hibám és értékem ellenére.
Emi, az újdonsült szomszédbarátnőm, akivel a közös Melrose places életünket
csak március végén kezdhetjük el, telve,
remélhetőleg ezernyi közös élménnyel.....
Barátok, sorstársak, haverok, akik együtt voltak velem
életem jó és jobb pillanataiban, mert nincs rossz, csak a tanulás és az előre
haladás magam felé, befelé. És még megannyi más amik felé ezt a végtelen
szeretet érzem. Füredi nyár, Földvári stégezés, fehérfröccsök, Imi esték a
miniben, mykonosi éjszakák, a meleg otthon, a jóízű ételek és a sok apró dolog,
amit otthon nincs időm észrevenni a nagy rohanásban és szorongásban.
A facebookos ismerősök akikm egy egy like-al még szebbé teszik
a minden napjaimat.
És van még valaki akit nem szabad kihagynom, bár minden
bizonnyal hagyok ki fontos embereket a mostani felsorolásból és ezért
bocsánatot kérek előre, is, de ez most csak úgy szakad áramlik ki belőlem és
nem gondolkodom, vagy kategorizálok,
SAJÁT MAGAMAT.
Mert így magamat is olyan végtelenül egyszerű szeretnem
minden jómmal és jobbammal J.
Haladok a terveimmel és az alkotás öröme, a belső békém és a
kifogyhatatlan szépség és szeretet tesz most ilyen boldoggá.
Ez, amit most leírtam nem várhatott estig, mert most érzem
és hálás vagyok a pillanatnak, ne mis akarom konzerválni, csak kiadom, mert ki
kell és ez az áldott pillanat, ami mindig velem lehetne, de nem vagyok annira
nagy arc....egyenlőre. Ezért aztán itt nyomorogva az iphone-omba pötyögöm be a
gondolataimat. Csak tudnám kinek köszönhetem mindezt......
Azt hiszem a szeretetnek!
Bárcsak ne felejteném ezt el SOHA!
Nem félek most kimondani, hogy köszönöm nektek és ki is
mondom...
KÖSZÖNÖM
2012. február 12., vasárnap
Sárkányok között távol Afrikától
Hajnali 5 óra Flores tenger, koromfekete öböl Komodo partjainál.
Átható langyos csönd amit csak egy egy varjú károgása és a tenger aprócska távoli fodrai törnek meg, ahogy becsobognak a mangróve erdő gyökerei közé Az égbolton tízezrnyi csillag, a víz hátán pedig a hold meg meg csillanó fényei adnak csak némi világosságot a néma sötét éjszakának. Annyi csodálatos helyen jártam már, hogy ne mis szeretném az olyan sokszor elhangzott jelzőkkel illetni ezt a varázslatos pillanatot. Most itt vagyok és kész. A sűrű halvényzöld fűvel borított csipkés tetejű, dombos szigetek most koromfeketén ölelik körbe kicsiny lélekvesztőnket. Elsuhan felettem egy madár és hallom a szárnyai susogását. Egyáltalán nem nehéz itt ragadnom ebben a pillanatban, nem számít, hogy mi volt tegnap vagy, hogy mi lesz ma. Nem várom azt sem, hogy megvirradjon, felébredjenek a többiek, nem hallgatok zenét, csak a végtelen csönd apró zajai jutnak, hatolnak belém. Hallom, ahogy a saját tollam szántja a papírt. Végtelen békességet és nyugalmat érzek. A célomat, amiért jöttem, hogy változtassak az életemen, hogy újra olyan munkám legyen ami a hivatásom és amit szeretek csinálni, folyamatosan fókuszban tartom és eddig sikerült is azt az egyensúlyt megteremtenem, hogy jelen legyek, élvezzem az utunk örömeit, de a filmemmel is haladjak egyszerre. A rengeteg technikai nehézség ellenére a 4. Részen dolgozom és a negyedik hete vagyok kint. Pont ahogy terveztem.
Egyre jobban tetszik amit csinálok és boldogsággal tölt el az alkotás és a teremtés csodálatos energiája. Lassan rózsaszínné váli kaz ég alja keleten, hihetetlen milyen gyorsan üldözi el az éj sötétjét.
Andival teljes összhangban vagyunk. Ha órákon át nem szólunk egymáshoz, akkor is tökéletes minden. A csendjeink összeérnek. Egyszer valamikor nagyon régen megbántott engem és én akkor sokak meglepetésére túl léptem rajta. Mostanáig azt hitem, hogy csak azért, mert nem akarok haragot cipelni az életem útján. A harag annak rossz, annak fáj, aki érzi. Aki haragot cipel, a saját életét keseríti meg. Ha az a régi érzés elrontotta volna ezt a barátságot sosem élném meg vele ezt a csodát, ami itt most kettőnkel történik. Sok időt hagytunk egymásnak és most egy új barátság születik meg itt Indonéziában.
Ez a jutalmam magamnak magamtól azért, mert nagylelkű voltam magamhoz. Köszönöm.
Hajnali 6 óra Flores tenger. Halványkék világosság. Jó reggelt Komodo!
Átható langyos csönd amit csak egy egy varjú károgása és a tenger aprócska távoli fodrai törnek meg, ahogy becsobognak a mangróve erdő gyökerei közé Az égbolton tízezrnyi csillag, a víz hátán pedig a hold meg meg csillanó fényei adnak csak némi világosságot a néma sötét éjszakának. Annyi csodálatos helyen jártam már, hogy ne mis szeretném az olyan sokszor elhangzott jelzőkkel illetni ezt a varázslatos pillanatot. Most itt vagyok és kész. A sűrű halvényzöld fűvel borított csipkés tetejű, dombos szigetek most koromfeketén ölelik körbe kicsiny lélekvesztőnket. Elsuhan felettem egy madár és hallom a szárnyai susogását. Egyáltalán nem nehéz itt ragadnom ebben a pillanatban, nem számít, hogy mi volt tegnap vagy, hogy mi lesz ma. Nem várom azt sem, hogy megvirradjon, felébredjenek a többiek, nem hallgatok zenét, csak a végtelen csönd apró zajai jutnak, hatolnak belém. Hallom, ahogy a saját tollam szántja a papírt. Végtelen békességet és nyugalmat érzek. A célomat, amiért jöttem, hogy változtassak az életemen, hogy újra olyan munkám legyen ami a hivatásom és amit szeretek csinálni, folyamatosan fókuszban tartom és eddig sikerült is azt az egyensúlyt megteremtenem, hogy jelen legyek, élvezzem az utunk örömeit, de a filmemmel is haladjak egyszerre. A rengeteg technikai nehézség ellenére a 4. Részen dolgozom és a negyedik hete vagyok kint. Pont ahogy terveztem.
Egyre jobban tetszik amit csinálok és boldogsággal tölt el az alkotás és a teremtés csodálatos energiája. Lassan rózsaszínné váli kaz ég alja keleten, hihetetlen milyen gyorsan üldözi el az éj sötétjét.
Andival teljes összhangban vagyunk. Ha órákon át nem szólunk egymáshoz, akkor is tökéletes minden. A csendjeink összeérnek. Egyszer valamikor nagyon régen megbántott engem és én akkor sokak meglepetésére túl léptem rajta. Mostanáig azt hitem, hogy csak azért, mert nem akarok haragot cipelni az életem útján. A harag annak rossz, annak fáj, aki érzi. Aki haragot cipel, a saját életét keseríti meg. Ha az a régi érzés elrontotta volna ezt a barátságot sosem élném meg vele ezt a csodát, ami itt most kettőnkel történik. Sok időt hagytunk egymásnak és most egy új barátság születik meg itt Indonéziában.
Ez a jutalmam magamnak magamtól azért, mert nagylelkű voltam magamhoz. Köszönöm.
Hajnali 6 óra Flores tenger. Halványkék világosság. Jó reggelt Komodo!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)