2012. január 31., kedd

A Stokholm szindrómás csirke

Van a kertünkben egy terrárium. Van van ezen kívül két pythonunk és egy szerencsétlen csirkénk. Öt napja élnek együtt békében. Az én lelkivilágom viszont eléggé feldúlt ☺ úgyhogy nem is nagyon megyek a medence túlpartjára. A napi chatelés 80%-át az erről való értekezés teszi ki itt a hotelben. Pipink az első két nap nem csinált mást, mint döbbenten bámult kifelé ránk könyörgő szemekkel, hogy mentsük meg az életét. Sajnos nem tudunk mást tenni az érdekében mint, hogy felülről etetjük, ha már meg kell halnia, legalább ne az éhhalál vigye el csórikát. Igazán értelmetlenné válna a távozása ezen ok miatt, mert a python nem eszik döglött állatot. Így mindenkivel jót teszünk. A kígyónak lesz kajája ha megéhezik, a csirke pedig nem hal meg hiába és legalább addig sem éhezik. Két napja teljesen feléledt, vidáman kapirgál odabent. A hüllő a fejét a vállára hajtva alszik. Erre Alex elmeséli, hogy Komodon megmentettek egyszer egy csirkét a kés általi haláltól mert szabadon engedték. 400 szabadon rohangáló sárkánygyík közé. ☺ Senkinek nem joga eldönteni, hogy melyik a jobb halál tyúknak, ha elvágják a torkát, vagy ha sárkányok zabálják fel. De – mondja Alex – Így legalább van esélye, hátha talált egy eldugott kis zugot, amiről a gyíkok nem tudnak. Vagy átevickél a szomszédos Rinca szigetére. Aha, az jó, mert ott 800 sárkánygyík él. A csirkét Chiken-nek neveztük el. Imádkozunk a Balinéz istenekhez a csodáért! Chicken élt még amikor eljöttünk.

2012. január 30., hétfő

Utazások Repülőszőnyegen Indonesia part 1 enjoy your self

Utazások repülőszőnyegen első rész

Szokásos reggel hat órás ébredés, itt ülök a teraszomon, csendesen esik az eső és lassan, de nagyon lassan töltődik fel filmem első része. Ha az indonéz istenek és a youtube is úgy akarja 5-6 óra múlva be is tudom végre linkelni. Kérlek engedjétek meg, hogy pár szóban elmondjam, miről is van szó.

Az, hogy imádok utazni és elég ügyesen is csinálom, azok előtt akik rendszeresen olvasnak nem titok. Az utóbbi években minden alkalommal készítettem is videót, de ezek többnyire a saját és barátaim szórakoztatására készültek. Most azonban változtatni szeretnék ezen. Ezért is találtam ki ezt a kis sorozatot amit itt kint készítek, hogy elindítsanak ezen az úton. Hogy mi fog ki kerekedni a dologból, azt magam sem tudom, sőt nem is szeretném előre meghatározni magamnak, hogy mit várok el tőle. Amit én most innen az ügyért meg tudok tenni az az, hogy szívemet lelkemet belerakom az alkotás szépségébe. Én itt most Indonéziában egyszerre utazok, észreveszek, látok, forgatok, alkotok és vágok. És persze mindeközben nagyon boldog vagyok.

Elég sok nehézséggel kell megküzdenem. Először is a programot amivel vágok, csak két hónapja tanultam meg, sőt a mac-re is emiatt váltottam át, ezért gyakorlás és a program részletes ismerete és tapasztalatok még hiányoznak. A képzés, ahol megtanultam a final cut prot, mindössze három napos volt, ami körülbelül arra elég, hogy magát a szoftver felépítését és működését ismerjem, a benne rejlő lehetőségeket most kezdem felfedezni. Másodszor a vágás kezdetekor alapanyag hiányban szenvedtem, viszonylag kevés anyagból kellett, de ez már most kezd megoldódni, ahogy gyűlnek az alapanyagok. Harmadszor, egyenlőre teljesen egyedül vagyok, ami néha megnehezíti a dolgomat, mert nemcsak furán érzem magam, amikor az utcán az állvánnyal megnyújtva a kezem magamat veszem, hanem vannak ötleteim, amiket egyedül nem tudok megvalósítani. Na de ennek két nap múlva vége, úgyhogy ez a probléma is solved. Hiába állt már otthon össze a fejemben, hogy mit és hogy képzelek el, egy csomó mindenre itt jöttem rá egyszóval folyamatos tanulásban vagyok.

No, nem is húzom tovább a szót, fogadjátok szeretettel és ha tetszett vagy ha nem, kommenteljetek, kövessetek a facebookon, likeoljátok a videocsatornámat a youtube-on, mert ezek mind segíthetnek nekem. Szeretettel Indonéziából........

2012. január 28., szombat

Padangbay-i beseggelés

Felettébb felelőtlen kijelentés volt, hogy itt Padangbayban nem fogok szívrohamot kapni. Ez egy afféle jól kitalált megfogalmazás volt arra, hogy uncsi. Hát nem az. Először is itt van a két szomszédom, Alex és Raul, angolok némi Cheryl Cole-os kiejtéssel, amit lassan már jobban beszélek mint a nyújorker inglisht, akikkel egy isteni napot töltöttem el egy úgynevezett White sand Beach nevű helyen, ahol elnyertem a soul survivor címet, mert a tengerben talált kókuszdiót megtörtem egy sziklán és szereztem kaját a törzsünknek. Másrészt pedig van itt egy kis helyi populáció, ideköltözött holland, német, olasz és egyéb náció, akikkel tegnap, először mióta itt vagyok, rendesen bebaszcsiztam a parton. Csak a legközelebbi barátaimnak értelmezem egy kicsit, had mulassanak a szitumon, Van itt Sto, Max, Michalis, Vasilis és még megannyi érdekes és színes egyén a világ minden tájáról. Az este a helyi Buddha barban kezdődik, ahol happy hour keretében legurítok jó pár bloodymaryt és hosszú sziget teácskát. Az étterem német szakácsa is csatlakozik hozzánk, miután befejezi a munkáját, amit igen jól végez, mert végre eszem valami emberi fogyasztásra alkalmas európai kaját, pestos bazsalikomos paradicsomlevest. 11 óráig váltom a világot a legkülönbözőbb emberekkel, például Markkal, aki most jött vissza Borneóról és személyesen is ismeri Percyt, Doyolt és a big Tomot is látta :) tehát a közvetlen barátaimon kívűl, akikkel együtt voltam tavaly Borneón, már három ember van, akivel közös vadon élő orangutan ismerőseim vannak. Ez azért cool! Ekkor, az étterem zártával az egész kis brigád kitelepszik a beachre, egy szaletli alá vagy negyven üveg sörrel. Giovanni, aki ugyebár olasz, Milánóból érkezett 86.ban, a múlt évezredben, amikor én még meg se születtem, nehogymár azt állítsam, hogy igen.....na már sejtem, hogy a digója támadni fog :), ő az itteni búvárközpont vezetője és egy ici pici csókért cserébe felajánlja, hogy ingyen letehetem 3 nap alatt a búvárvizsgát. Na sejtitek, hogy nem lesz búvárengedélyem, jó néhány valuta van a pénztárcámban, de csókot most nem váltottam, biztosan leesett az árfolyama a gazdasági világválságban. Na meg valljuk be, nem is tetszik a 100 kilós kopasz, egyébként nagyon kedves olasz bevándorló. Körülbelül éjfélig bírom, na nem a vedelést, hanem finom nyomulást, ráadásul be nem áll a szám, mindenfélét elmesélek magamról amiket nem szoktam egyébként, úgy tűnik van belém szorult mondanivaló. Mire hazaérek szakad az eső. Lefolytatok egy kedves skype beszélgetést közben pedig megérkezik Raul és leül mellém a teraszomra. Rendesen be van seggelve, folyamatosan azt hajtogatja, hogy nem beszél oroszul, ennek én örülök, mert már én se. Kommunikációra teljes mértékben alkalmatlan, együtt várjuk, hogy elálljon az eső, meg hogy hazaérjen a felesége. Aztán persze befut Alex is, aki át is hív még egy pár vodka shotra. A nők mindig kitartóbbak, a pasija pucéran elnyúltan fekszik az ágyon, mi meg a teraszon vodkázunk és újabb jól őrzött titkok kerülnek elő a semmiből, amiket jól elnyújtott angolsággal jól meg is beszélünk. Hajnali egykor bemondom az unalmasat és kidőlök a negyven fokos szobámban. De a világ nem változik, mert hétkor már talpon vagyon kóválygó fejjel és remegő gyomorral próbálom összeszedni magamat és ez elég jól megy, mert most nyolc óra van és egész jól vagyok. Már a boltban is voltam, vettem Alexéknak egy doboz cigit és egy liter vizet, szükségük lesz rá, ha felébrednek. I love Padangbay!

2012. január 26., csütörtök

Oh my god........its heaven!

Padang Bay-ban 12 dollárért ezt kaptam.

WERJÚGÓING??? Padangbay?

Tudom, hogy senki nem fog sajnálni érte, de ötödik napja vagyok Ubudban és pontosan ötödik napja ébredek fel hajnali hat órakor arra, hogy elaludtam egy Botanikus kertben. A kabócák és a békák bekussolnak, de a megkergült kakasok és a ezer hangos csivitelő madarak zajától képtelen vagyok aludni, úgyhogy az első dolgom lesz ma beszerezni egy komoly füldugót, mert tényleg szeretnék már aludni egy jót. Összecsomagoltam, és itt csücsülök egy kávéval a teraszomon és nemsokára indulok Padang Bay-ba, ahol mocit fogok bérelni és bejárom a sziget keleti oldalát. Légy szíves ne rémüldözzetek, Az nem Kuta és nem olyan mint Thaiföld, hanem csendes kis halászfalvak, ahol semmilyen veszélynek nem teszem ki magamat, ha elsajátítom a bal oldali közlekedés rejtelmeit. A kialvatlanságot leszámítva egyszerűen csodálatosan érzem magamat és az már most eldőlt bennem, hogy életemet így fogom csinálni. Igen rengeteg hely van ahová el kellene jutni, de valami annyira erősen ideköt Ázsiához és ezt látom itt mindenki máson is. Ez az ország egyszerűen csodálatos. A klímája nagyon kiegyenlített, az esős évszakban is minden nap süt a nap és a szárazban is esik csapadék. Az állandó eső, nap és pára miatt a legszebb a vegetáció azon helyek közül ahol jártam. Mindemellett, isteni a kaja, az emberek kedvességére már szavak sincsenek, a természet olyan buja és színes, hogy az egy csoda, ráadásul ha "clean and simple" élsz Kevesebb pénzből kijössz mint otthon. Sejtettem én, hogy jó lesz ez nekem, de azt azért nem gondoltam , hogy röpke 4 nap alatt helyreáll bennem a rend és az egyensúly és összeáll a kép, hogy mi az amit akarok és mi az amit nem. Még otthon (agyból) mondogattam mindenkinek, aki kérdezte, hogy mit fogok itt csinálni egyedül, hogy nincs terv.... ami jön azt elfogadom, ami megy azt elengedem. Pontosan négy napba tellett, hogy ez a kimondott ige valósággá váljon bennem. Most értelek meg Mari drága, hogy milyen lehetett neked tavaly, mert én sem hoztam könyvet és nincs is szükségem most rá. Bele bele hallgathatok Eckhart Tolle, a "Most hatalma" című könyvbe, de igazán még szükségem sincs rá, mert bennem magától alakulnak a dolgok. Mindent amit mond, már rég tudtam, csak elvesztettem a megélését valahol a rohanó világban. Viszlát Ubud, de nem örökre!

2012. január 25., szerda

Ez vagyok én!

Mit is mondhatnék a Swan Innről????? semmi olyat ami bennetek elképzeléseket szül. de azt el tudom mondani én mit szeretek benne. Nyugalom, ha úgy akarom, "simple and clean" ezt ma hallottam egy fantasztikus sráctól, csodálatos kert, pálmafák, virágok, középen egy tavacska lótusz virágokkal, a pálmák törzsén orchidea nyílik és ezernyi kis béka ugrándozik, kabócák ciceregnak, madarak csicseregnek, a nyugalom szigete ez, mindössze 10 dollárért. Light breeze és csönd, mindössze 100 méterre az iskolától, de nem kell tanulnom velük reggel 6 órától az indonéz ABC-t és egy kedves család, aki nem akar lehúzni, na meg sok kedves fiatal szomszéd, nem pedig öreg grampi turisták, mint most a Gayatriban, a Borit leszámítva :) Ki tart velem? Amúgy meg Két és fél dollárét itt a gayatri medencéje, de csak akkor ha úgy akarom és sose gondoltam volna, de a medence hiánya azt vonzza maga után, hogy nincs átmenő forgalom, csak béke, és a pálmák susognak csak ölelően körülöttem, ahogy lassan nyugovóra térek. Ubud my love, see you soon.

2012. január 24., kedd

2012. január 23., hétfő

Banyapók és cicik Ubudban :)

Egy rövidre sikerült magányosnak megélt éjszaka után egy csodálatos napra ébredtem.

Először is kezdek lékileg is megérkezni és rájönni, hogy az otthoni kérdéseimnek most nincs helye az életemben. Nincs az rendben, hogy otthoni dolgok elrontsák az ittlétemet. Másodszor pedig minden nap csodálatos, pláne, ha itt van az ember a paradicsomban, egyébként pedig bárhol lehet az, csak úgy kell megélnie az embernek. Pont.

Éjszaka esett az eső és amikor hajnali 5 órakor rádöbbentem, hogy nem megy az alvás, kezembe vettem a kamerámat és körbesétáltam a kertben, lefotóztam ezeket a gyönyörű virágokat, ahogy még megmaradtak rajtuk a hatalmas vízcseppek. Hihetetlen milyen bőséges itt a természet. Minden buja zöld, harmatos és csak úgy harsognak a színek . A mostani szállásomat, ha még lehet jobban szeretem mint a Gayatrit, mert körülvesz a nyugalom és ebben tudok a legjobban pihenni és dolgozni. Ezúton jelentem, hogy haladok a filmemmel szerintem pár napon belül fel is tudom tölteni az első részt, ha isten és a wifi szolgáltatás is úgy akarja.

Délelőtt a videón dolgoztam pár órát és ahogy ott ücsörgök, hát ki fut be szomszédolni, mert már így vagyunk ☺, a Bori. Eredetileg egy nagy sétát akartam tenni, de most, hogy így alakult segítek neki rendbe tenni pár dolgot a gépén. Marha jó érzés, hogy azt csinálok amihez kedvem van és nem maradok le semmiről, ha csak pár óra múlva indolok neki a sétámnak. Gyorsban legurítunk egy sört, mert az ugye elengedhetetlen a gondolkodáshoz és már teszem is rendbe a laptopján a dolgokat, mert ez a feladat pedig mindig utolér ☺ Közben fecserészünk. Imádom a sztorijait és nem csak az eddigi utazásairól, hanem Ubulról is sok érdekeset mesél. Elég sokoldalúnak tartom magam, persze lehet, hogy tévesen ☺, de a művészetek például festészet, szobrászat fekete homály a számomra. Így aztán iszom minden szavát. Mario Blanco balinéz anyától és spanyol apától született. Nem rossz! ☺ Dali barátja és kortársa volt, de miután Amerikában és japánban dolgozott Dalival, visszatalált Balira, elvett a balinéz nőt és attól kezdve csak bali ciciket (és puncikat) volt hajlandó festeni. Cicik tekintetében határozottan mindenevő volt, pont mint gombóc Artúrunk a csokoládé ügyben. Bár most, hogy belegondolok punci tekintetében is az volt, de ezt most igazán nem részletezném, a lényeg, hogy eme szervnek a széles skáláját is volt alkalmam megtekinteni. ☺ Egyébként nagyon egyediek a munkái és az egész kiállítás gyönyörű. Fotózni nem szabad, de magyar vagyok, úgyhogy találtam rá alkalmat ☺

Dudorászva dzsálám dzsálám (gyalogolok) hazafelé, mikor is betérek egy kis hídon keresztül egy hindu templomhoz, amikor is meglátok egy hatalmas szörnyeteget. Nem viccelek, hatalmas. Minimum 20 centi az átmérője és ugyebár mivel él, nincs kilapítva. Szerintem úgy lehet, hogy a 30-at és elérné. Én még ekkotáááááát életemben nem láttam . (mármint 30 centiset ) ☺ Foto foto, de tűz a nap, ezért rohanok haza, hogy végre csobbanhassak a nemlétező medencénkben. A problémát azért megoldom, befizetem magam a Gayatriba egy fürcsire. Hát ennyi, mert itt vagyok most, innen írok. Nem szar! Pár kép, amiket eddig készítettem :)

2012. január 22., vasárnap

Végre itthon Ubudban

Hát eljött ez a nap is, hogy itt csücsülök Ubudban egyedül, legalábbis addig amíg szépen sorban befutnak a barátnőim. Nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy eredetileg terveztem, ilyen formán február elsejéig kizárólag csak jómagam társaságát élvezhetem. Ennek egyébként végül is őrülök, egyrészt szerintem roppant szórakoztató vagyok saját magam számára is, :) másrészt legalább minden időmet a terveim megvalósításának a filmforgatásnak szentelhetem. Harmadrészt pedig csak az, hogy egyedül érkeztem egy cseppet sem jelenti azt, hogy magányos lennék. Ubud tele van hozzám hasonló utazókkal és rengeteg érdekes emberrel lehet találkozni. Itt van példának okáért rögtön Bori, akit ki tudja miért de itt mindenki Barbarának hív. Borival tavaly találkoztunk ugyanitt, úgyhogy ma reggel amikor felébredtem csak bekopogtam a szobájába, mert egészen biztos voltam benne, hogy ő lakik benne. Bori a hatvanas éveit tapossa és imád utazni. Ez még nem lenne meglepő, mert ilyenből azért van bőven, csakhogy Bori fél éveket tölt távol és egyedül barangolja be a világot. Most például december 14.-én indult el és Kambodzsa, Thaiföld és Burma után érkezett meg Balira, ahol mint minden télen most is két hónapot tölt majd. Tavaly rajzolni tanult, most fest, egyébként jógázik, rengeteg barátja van és az indonéz nyelvet is beszéli és ki tudja még mi mindenben jártas, mindenesetre nagyon érdekes teremtés. Néhány éve például a fejébe vette, hogy végigjárja Polinéziát, felkapaszkodott egy teherhajóra, mégpedig egy olyanra, amire az ötödik emeletig egy kötél létrán kellett felmászni, egy hálóteremben aludt vagy 40 polinézzel, hogy aztán a hajó orrában, mint Kate érkezzen meg Bora Bora kikötőjébe. Ismétlem 60 éves!
Nos egyenlőre ennyit róla, bár biztosan említem majd még, mert már most egy csomó ötlettel látott el, hogy miket nézzek meg Ubudban, mert kiderült, hogy mi nem sokat láttunk tavaly belőle. Csodálatos volt megérkezni a szigetre. Abban a pillanatban ahogy kiszálltam a repülőgépből megcsapta az orromat a már jól ismert édeskés, párás Indonézia illat és attól kezdve képtelenség volt levakarni a vigyort az arcomról. Egyenesen a Gayatri guesthouse-ba mentem, de nem voltak túl rugalmasak, ugyanis 200000 rúpiát kértek egy csótányos tetőtéri szobáért. Akkora volt, hogy még lecsapni sem mertem, mert undorító hatalmas paca maradt volna utána. Szerencsére beszaladt az egyik szekrénybe és én oda gyorsan bezártam. Persze ez csak lélektani megoldás volt, de legalább nem kellett ugrálva nézegetnem ahogy ide oda szaladgál. Gyorsak baszki. Még a taxiból láttam, hogy koncert van a Laughing Buddhában, úgyhogy kaptam magam és így ahogy voltam fáradtan és koszosan :) időt nem vesztegetve lesétáltam. Dugig volt. Happy Hour kettőt fizet hármat kap, na ennek sosem tudok ellenállni, három epres mohitot döntöttem be. Éjfélig bírtam, aztán hazavonszoltam magam a csótányosba és beájultam az ágyba.