Padangbay-i beseggelés

Felettébb felelőtlen kijelentés volt, hogy itt Padangbayban nem fogok szívrohamot kapni. Ez egy afféle jól kitalált megfogalmazás volt arra, hogy uncsi. Hát nem az. Először is itt van a két szomszédom, Alex és Raul, angolok némi Cheryl Cole-os kiejtéssel, amit lassan már jobban beszélek mint a nyújorker inglisht, akikkel egy isteni napot töltöttem el egy úgynevezett White sand Beach nevű helyen, ahol elnyertem a soul survivor címet, mert a tengerben talált kókuszdiót megtörtem egy sziklán és szereztem kaját a törzsünknek. Másrészt pedig van itt egy kis helyi populáció, ideköltözött holland, német, olasz és egyéb náció, akikkel tegnap, először mióta itt vagyok, rendesen bebaszcsiztam a parton. Csak a legközelebbi barátaimnak értelmezem egy kicsit, had mulassanak a szitumon, Van itt Sto, Max, Michalis, Vasilis és még megannyi érdekes és színes egyén a világ minden tájáról. Az este a helyi Buddha barban kezdődik, ahol happy hour keretében legurítok jó pár bloodymaryt és hosszú sziget teácskát. Az étterem német szakácsa is csatlakozik hozzánk, miután befejezi a munkáját, amit igen jól végez, mert végre eszem valami emberi fogyasztásra alkalmas európai kaját, pestos bazsalikomos paradicsomlevest. 11 óráig váltom a világot a legkülönbözőbb emberekkel, például Markkal, aki most jött vissza Borneóról és személyesen is ismeri Percyt, Doyolt és a big Tomot is látta :) tehát a közvetlen barátaimon kívűl, akikkel együtt voltam tavaly Borneón, már három ember van, akivel közös vadon élő orangutan ismerőseim vannak. Ez azért cool! Ekkor, az étterem zártával az egész kis brigád kitelepszik a beachre, egy szaletli alá vagy negyven üveg sörrel. Giovanni, aki ugyebár olasz, Milánóból érkezett 86.ban, a múlt évezredben, amikor én még meg se születtem, nehogymár azt állítsam, hogy igen.....na már sejtem, hogy a digója támadni fog :), ő az itteni búvárközpont vezetője és egy ici pici csókért cserébe felajánlja, hogy ingyen letehetem 3 nap alatt a búvárvizsgát. Na sejtitek, hogy nem lesz búvárengedélyem, jó néhány valuta van a pénztárcámban, de csókot most nem váltottam, biztosan leesett az árfolyama a gazdasági világválságban. Na meg valljuk be, nem is tetszik a 100 kilós kopasz, egyébként nagyon kedves olasz bevándorló. Körülbelül éjfélig bírom, na nem a vedelést, hanem finom nyomulást, ráadásul be nem áll a szám, mindenfélét elmesélek magamról amiket nem szoktam egyébként, úgy tűnik van belém szorult mondanivaló. Mire hazaérek szakad az eső. Lefolytatok egy kedves skype beszélgetést közben pedig megérkezik Raul és leül mellém a teraszomra. Rendesen be van seggelve, folyamatosan azt hajtogatja, hogy nem beszél oroszul, ennek én örülök, mert már én se. Kommunikációra teljes mértékben alkalmatlan, együtt várjuk, hogy elálljon az eső, meg hogy hazaérjen a felesége. Aztán persze befut Alex is, aki át is hív még egy pár vodka shotra. A nők mindig kitartóbbak, a pasija pucéran elnyúltan fekszik az ágyon, mi meg a teraszon vodkázunk és újabb jól őrzött titkok kerülnek elő a semmiből, amiket jól elnyújtott angolsággal jól meg is beszélünk. Hajnali egykor bemondom az unalmasat és kidőlök a negyven fokos szobámban. De a világ nem változik, mert hétkor már talpon vagyon kóválygó fejjel és remegő gyomorral próbálom összeszedni magamat és ez elég jól megy, mert most nyolc óra van és egész jól vagyok. Már a boltban is voltam, vettem Alexéknak egy doboz cigit és egy liter vizet, szükségük lesz rá, ha felébrednek. I love Padangbay!