Gadja Gadja

Úgy tűnik a nagy gondolataim mostanában kocsiban zötykölődve jönnek. Most eppen harmadmagammal esek szét darabjaimra egy lerobbant, szétesett jeepben Tankahanbol visszafele a " civilizált" Lukit Bawangba. A melleim a bokámig csúsztak es a szart is kirázta belőlem az út, amit azért tettünk meg, hogy elefántokat fürdethessünk a folyóban. Senki a Bukit Lawangi 20 turista közül nem vállalta az utat. Mi igen. Életem egyik legjobb döntése volt. Olyan csoda történt velünk, amit életem végéig magamban orzok majd, írhatok róla, készíthetek filmet, mindegy, mert ez csak az enyém és meg ezé a három csodalatos embere, akik itt készülnek darabokra esni velem ebben a csotrogányban. Elefánt fürdetés szumatraban a jungle közepén. Rajtunk kívül senki más nincs itt. Omlik a könnyem befele amikor a 10 elefánt megindul a folyó fele. Három bébi is van velük, a legkisebb alig két hetes, a mamája ki sem engedi a lábai közül. Hatalmas ormányával minduntalan visszaterelgeti az elkóborló kicsiket. Ahogy a folyópartra erünk először a szükségleteik elintézésére szólítják fel őket a gondozok. A nemrég szült nősténynek benyúlnak a végbelébe és kézzel segítik ki a székletét. Aztán irány a víz. Bekocognak és pancsolva incselkedve merülnek alá a vízben. Végre mehetünk. Kefét kapunk a kezünkbe és derekig a vízbe merülve sikáljuk ezeket a csodalatos állatokat. A szemük, a szemük mindent elárul! Ezt az értelmet és szeretetet meg emberek között is ritkán erezni. Az én kedvencem egy hatalmas hím, agyara nincs levágva, azt tehetek vele amit csak akarok. Sikálom a füle tövét, ormányát, talpat azt is megengedi, hogy megfogjuk a nyelvet. Csak amikor megmozdítja hatalmas fejet, akkor fogom fel, hogy ki el is állok szemben. Szeretlek, súgom a fülébe és azt érzem, hogy érti. Nem is érzem, tudom. Közben a kis kópé bébi, akik szinten a derekamig érnek , elkezdenek molesztálni minket. Az ormányukkal megfogjak a kezünket nyilván banánt akarnak amit kapunk is a gondozóktól, úgyhogy jön ránk mind a 10 fáni, akinek nem jut az jól lelocsol az ormányával. Csodalatos, hogy mi mindent megtehetünk, senki nem szol ránk semmiért, hanem az elefántokat figyelmeztetik szóval, hogy ránk ne ijesszenek. Nem vagyunk ijedősek, mar a hatalmas agyart markolom és csókokkal halmozom el szúrós tűpárna fejét. Aztán lassan egyesével elindulnak visszafele az erdőbe, mi pedig szótlanul, elefánt szagúan leülünk a földre. Ezt nem lehet feldolgozni, konzerválni, megírni, megfilmesíteni. Ez is csak egy gyenge próbálkozás volt. Soha többe nem akarok elefántot SEM!!!! állatkertben látni. Szumatra, Szumatra