Tibetrol Tibetert

Tegnap volt ket honapja, hogy India hatalmas foldjere leptunk es mennyi minden tortent velunk, hany emlek kavarok a fejemben. Minden nap uj meg uj elmenyek todulnak befele a lenyembe. Most mar azert is orulok annak, hogy naploirasba kezdtem, amirol eddig foggalmam sem volt, mert az irasaim egy fajta napi zaraskent is mukodnek. Segitenek tovabblepni, hogy minden esemeny a jeleneben tudjak megelni. Igen, sikerult ez a vagyam szaz szazalekosan.
Itt vagyunk Tibetben, igaz, az Indiaban letezo szabad, de hazat es igazsagot vagyo Tibetben.Kivaltsagos elmeny most itt lenni es reszt venni nema fajdalmukban vagyerzelmektol tulfutott felvonulasaikban. Ket generacio rajzolodik ki elesen ebben az aproka tarsadalomban.Az ido, meg a tibeti nepviseletben jaro cserzett arcu es meghatoan torekeny kisoregek. Odahaza szulettek es nem lehettek sokkal idosebbek amikor 49-ben szamuzeteseben a Dalai Lamat kovettek, mint azok a fiatalok, akik festett arcal es feldult lelekkel kovetelik azt a jogosan nekik jaro hazat, melynek foldjere sohasem lephettek. Az idos kis arcokon ott a beletorodes, hogy ebben az eletukben haza mar nem ternek, idegen foldon fognak meghalni hontalan es szamuzott tibetikent. A fiatal generacio itt szuletett, a Potala Palotat csak kepeken lathattak, szenvedelytol es erzelmektol tulfutotten rojak a meredek girbe-gurba utcacskakat es el tudom kepzelni, hogy a tudatuk most keptelen felfogni, hogy miert nem az ovek, ami csakis az ovek lehetne. Hazajuk, vallasuk, bekesseguk. Szeretnem letisztazni mielott felreertes lenne, hogy 100 szazalekig biztonsagos itt lenni, hiszen itt mindenki egy oldalon all, nem is lenne kivel szembeszallni. Semmilyen eroszakos cselekmeny nem tortenik itt, nekem a legfelkavarobb latvany nehany erzelmektol tulporgott kislany latvanya volt, akik lathatoan panikrohamot kaptak. A menet addig megallt es elcsendesedett amig a mento megerkezett es elvitte a lanyokat. Egy emberkent hallgattak el akkor is amikor felvetelrol hallhattak a Dalai Lama interjujat es nema ahitattal csungtek a szavan, meg akkor is ha neha nem azt mondta Oszentsege amit ok itt es most hallani akartak. Olyan szeretet es tisztelet ez ami peldaerteku a szamomra. Bele sem szeretnek gondolni, hogy mi lesz a tibetiekkel, ha Oszentsege eltavozik. A Panchen Lama, akinek a feladata lenne torodni az orszaggal azokban az idokben amig a Dalai Lama ujraszuleteset varjak, alig par nappal megtalalasa es megnevezese utan a csaladjavan egyutt nyomtalanul tunt el a kinai matrixban. Itt ok nem valaszthatnak nagy csinnadrattaval uj "Papat" maguknak, Dalai Lamanak szuletni kell. Meg ha fel is ismerik es sikeresen kimenekitik (mar amennyiben Tibet teruleten ismernek fel) o akkor is meg csak egy gyermek lesz es sok sok ev kell hozza, hogy vezetoje legyen e nepnek. Eddig Kinanak sikerult a kulturajuk es alkotasaik 90 szazalekat lerombolni, felek vegleg elnyomjak ezt a kedves nepet.
tegnap meg keseregtem kisse, hogy kutba dolt a tibeti utazasunk, most viszont mar ugy erzem, hogy nem is szeretnek odamenni igy. Tulsagosan is fajna kinai zaszlokat, plazakat vagy kirakat kolostorokat latni. Mint sajnalattal hallom, az elmult ket evben Kinanak a turizmussal is sikerult letiporni Lhasat. Kinezek az ajton a toretlen hittel menetelo nekem oly kedves arcok koze es a legmelyebb hittel remelem, hogy nem hiaba varnak, es fog meg Dalai Lama elni a Potala Palotaban.