10. Nap / Thorung La - Muktinath

4540 - 5416 - 3710 meter

Tiz percel azutan, hogy a jegverem nulla fokos szobaban alomra hajtom a fejemet mar alszom is. Minden rosszra fel vagyok keszulve, akar az otszori pisilesre, akar arra is hogy nem kapok majd levegot ejjel, de a legnagyobb megdobbenesemre arra ebredek, hogy Paprikajancsi dorombol az ablakon, hogy indulas. Ok haromkor akartak ejjel indulni, de mi egyertelmuen tudattuk veluk, hogy ot oranal semmifele keppen nem indulunk korabban. Ugyanis hulyeseg. Sotet van, hideg van es masnap 11re Muktinathban van az ember. Probalkoztak mindenfelevel az este, meatingel, meg hatulrol jovo okoskodassal, hogy miert is lenne jobb korabban indulni, de egyik fulunkon be, masikon ki. Sot, amikor a nagy esti rohoreszeseink kozepette Bisay odajott es kezdte a "kedves vendegeim...Eljott hat a nagy nap....." kenytelen voltam kozolni vele, hogy most mar nincs mirol dumalni, "Just Do it!" Megertette.

Thorung Phedi utan rogton a tegnap mar haveromma fogadott 400 meteres meredely, de ma valahogy nem vagyunk annyira joban. A High Campben magamba ontok egy csesze teat es mar indulunk is tovabb. Andi elol rohan, de a Malac ma velem jon, az en tempomban, mert ezeket a perceket o sem nelkulem akarja megelni. Lejegesedett hocspasokon kuzkodunk folfele mignem elerjuk az utolso teazot. Tea tea tea, legjobb baratom lett mostanra. Itt egyebken mar 80 rupia egy csesze (lent 15), de minden lukas garast meger idefent.

Meg 400 meter szintkulonbseget kell lekuzdenunk es nem tagadom, hogy itt mar minden mozdulat nehez. Lassan 50 %-ra csokken az oxigen szint a normalishoz kepest es ez nem konnyiti meg a dolgunkat. Minden bukkano mogott ott egy ujabb es a levegovel meg a konnyeimmel kuzkodom, megis erzem minden kegyetlenul tokeletes pillanatat. Az osszes erom es akaratom bennem guborog es a szivem minden dobbanasa valakie. Mind itt vagytok velem.

Ot ora szavakkal soha el nem mondhato kuzdelem utan befordulunk az utolso kanyarba. Felismerem annyit lattam mar kepen. Amikor meglatom a szelben fensegesen lobogo imaszaszlok ezreit eltorik a mecses. Sirva borulok a Malac es az Andi nyakaba, de sirnak ok is, nem lehet itt mit tenni a feltoro erzelmek ellen es igy van ez jol, ki kell engedni mindent es atadni magunkat ennek a csodanak ami itt, most velunk tortenik. Ragyogo nap alatt oszeborulba sirunk 5416 meteren, 17800 lab magasan a vilag legnagyobb hegyei kozott. Eddig sem voltam kepes szavakba onteni az erzeseimet, hogyan is tudnam itt es most. Felkotjuk harmunk Tibeti zaszloit, amiket meg Dharamsalaban vettunk es olyan szep, ahogy kitunik a tobbi zaszlo kozul.

Tegnap este neveket vestunk ra, mindenkiet akire az elmult 9 napban gondoltunk es eszunkbe jutott itt ezen a magaslati korulmenyben. Itt lobognak mostantol, amig csak szet nem tepi a jeges himalajai szel. Egy jo orat toltunk fent onkivuleti allapotban, mert az idojaras is kegyes hozzank, szelnek alig van ereje. Megerkezik a negy belga fiatal, akikkel folyamatosan talalkoztunk az ut soran es ma is a teazonal. A szoszi lany rettenetesen kivolt, es komolyan azon gondolkoztak, hogy feladjak. Sir is a lany rendesen meg hozzaszolni sem lehet annyira erzelmi kitoresben van. Csak megolelem es nem kell beszelnem hozza egy szot sem, egyutt totenik ez velunk, nem kellenek szavak. Masik oldalrol is befut egy idosebb par. Rettenetesen ki vannak, nincsenek maguknal a fejfajastol, csak lerogynak egy szelvedett kis falhoz es sirnak. Olyan meghato az egesz. Eltunik a pancel itt minden lelekrol hihetetlen allapot. Meg a portereken is latszik, hogy nem mindennapi erzes ez nekik. Gondolom, hogy buszkek, hogy az idegenek az o csodalatos orszagukban itt sirnak az idegenek. Nagy erzes lehet.

Simogatom a zaszlokat amiket mar annyiszor megcsodaltam kepeken, de sohasem gondoltam, hogy eletben eljutok barmelyikhez is. Itt 5416 meteren megertem vegul, hogy mi hozott ide es mi ez az orok vagy a Himalajaval es velem kapcsolatban. A legbensomben erzem, hogy osszekapcsolodtunk orokre, egy darabot itt hagyok magambol, a lekembol es ujra vissza fogok terni megkeresni az itt koszalo reszeimet.

Megiszunk egy forro teat, a Malac meg felkapaszkodik egy jo 50 meterre levo kilatohoz fotozni.

Aztan egyszer csak vege. Meg egy bucsu pillantas a tuloldalra aztan vegleg eltunik a szemunk elul. Irto hosszu es szemet ut var rank Mukthinatig, 1650 metert kell ereszkednunk. Azt ugye mondanom sem kell, hogy mit jelent ez a terdeknek.

Lefele jovet talakozunk nehany vakmero (es szerintem nem normalis) emberrel akik errol az oldalrol tamadjak a hagot. Kegyetlen vallalkozas ez, nem csak azert mert errol az oldalrol szinte lehetetlen az aklimatizalodas, hanem azert is mert iszonyu hosszan minden megallohely nelkul kell elerni a tetot. Sem egy teahaz, sem vizveteli lehetoseg, sem a taj valtozatossaga nem segiti az embert. Kietlen es holbeli tajon jarunk, a Mustang volgyeben. Eletnek semmi nyoma. szoval le a kalappal mindenki elott aki forditott iranyban csinalja meg a turat.

Megcsinaltuk, tul vagyunk rajta es eletunk legszebb elmenyevel gazdagodtunk.

Most itt rumoskolazunk a Mukthinati szallasunkon, lezuhanyoztunk harom nap utan, kimostuk a ruhainkat es lassan lassan keszulunk vissza a civilizacioba. Meg 8 gyonyoru nap all elottunk mielott visszaterunk Pokharaba.

Csodalatos volt!

Hat ez a leggyonyorubb....

Holdbeli taj fogad a tuloldalon

A ket mokamesterrel
Felkotjuk a zaszloinkat



Torik a mecses.... :-)

Zarojelben, mindenkinel

Free Tibet!

Huuu de hosszu innen meg az ut...

Az en zaszlom

Utolso ejjel....joo mi? itt pihend jol ki magad! :-)
Onbizalommal