Még egy őrületesen fájdalmas éjszaka után hajnalban kelünk. Olyanok a lábaim mintha fából lennének, az égett és feszülő bőröm miatt nem hajlik a térdem. Iszonyatos kínszenvedés a hátunkra venni a hátizsákot, de muszáj.
Denpasarból először Surabaya-ba repülünk. Az alig 40 perces járaton már csak két fehér ember van rajtunk kívül. Majd ez a kettő is eltűnik a szemünk elöl és bármerre nézünk, csak indonéz muszlim embereket látunk. Többnyire férfiak, az a pár nő pedig talpig kendőbe bugyolálva. Mi meg térdnaciban és pólóban vigyorgunk zavartan a ránk tapadó szemekbe. Mindenki minket bámul, muszáj röhögnünk. A férfiak kacsintgatnak, a nők pedig szúrós szemmel fixiroznak.
A Banjarmasini reptéren már senki nem beszél angolul és nagyon úgy tűnik, hogy a mutogatást sem egy nyelven beszéljük. Ennek ellenére mindenki nagyon segítőkész, pillanatok alatt 20-30 kiabáló ember gyűrűjében állunk.
Borneo egy másik világ. Megérkezve a reptérre össze vissza variálunk. Rémes hoteleket mutogatnak és úgy tűnik itt nem is nagyon van más. A csajok mindenképpen valami rendes hotelben akarnak megszállni, gondolom ez egyfajta komfortérzetet adna mindnyájunknak. De az egész egy félre kommunikáció a kiabáló indonézek gyűrűjében. Ahogy kicsit lenyugszunk rádöbbenünk, hogy ugyanarról beszélünk. Maradunk az eredeti tervnél és a Lonely Planetből választunk magunknak egy olcsó, de jónak ígérkező guesthouse-t.
A város döbbenetes képet mutathat azoknak akik még nem jártak hasonló helyen. Engem leginkább Indiára emlékeztet azzal a különbséggel, hogy nincs büdös. Az utcákon megszámlálhatatlan és beazonosíthatatlan járművek sokasága, azt is nehéz eldönteni, hogy miféle portékákat kínálnak az útszéli viskókban.
Próbálunk biciklis riksát fogni, de végül ő fog meg minket. Kis hiányos fogazatú és angolul némiképp gagyogó fickó üvöltve (nyilván azt hiszi akkor jobban értjük) próbálja velünk megértetni, hogy bármit is akarunk, ő a megfelelő ember, hogy odavigyen, megmutasson, megszervezzen.
Az a vicces, hogy fél év múlva, majd pontosan ez az ember kapja el az unokatesómékat is a hoteljük előtt.
80000 rúpiát kér az egy órás hajókázásért a banjarmasini kanálison. Na hát ebből a 440.- forintból én nem tudok és nem is akarok alkudni. Jól figyeljetek, ez fejenként 110 forint!
Riksával megyünk a folyópartra.
Amíg a hajóra várunk kis üvöltő barátunk vadul szervezkedik. Természetesen neki pont egy rokonának van olyan kámpánija, akik a Tanjung Puting nemzeti parkban lakóhajós jungle túrát szervez. És hát ez a Majid family a legjobb, mutatja, hogy benne vannak a Lonely-ban is. És elvisz minket jegyet venni a buszpályaudvarra, és reggelre is intéz taxit és már hívja is Majidot. Majid beszél angolul és Majid tényleg benne van a lonely-ban. Bánom is én, hogy kivel hajózunk csak halkuljon már el az öreg, mert megőrülök ahogy itt ordítozik a fülembe. Kedves az öreg nagyon. De miért üvöltözik?
Majiddal megalkuszunk, igazán megnyugtató érzés, hogy a holnapi 18 órás busz rettenet után várni fog minket valaki az isten háta mögött Borneo szigetén.
Végre itt a hajó és vízre szállnak a libák. Ekkor még fogalmunk sincs, hogy tényleg egy életre szóló élmény lesz ez az egy órás kirándulás a kanális csatornáiban. A nap kezd lenyugodni és a fejem búbjáig előnt a béke és nyugalom. A lenyugvó nap aranyló színeiben hatolunk befelé a folyami sikátor mélyébe. Az ezernyi cölöpökre épített ezernyi házikóból, ezernyi apró gyönyörű gyerek úszik, szalad felénk. Integetnek a drágák, puszikat dobálnak. A folyón zajlik az élet. Mosnak, főznek, fürdenek és közben boldogan vigyorognak. Felkapaszkodnak a hajónkra és pacsizni kell velük ahogy elhaladunk mellettük. Úgy érzem magam mint az angol királynő, nem bírok ennyit mosolyogni, de muszáj. Belülről jön. Mari kicsit bajban van úgy tűnik elérte a kulturális sokk, nem igazán tudja elsőre kezelni a szegénység és boldogság eme furcsa elegyét. Folyton azt emlegeti, hogy neki ilyen olyan háza van, míg ezek a szegény gyereket a folyóból kénytelenek inni. Kicsit elhatalmasodik rajta egyfajta lelkiismeret furdalás. Elmagyarázzuk neki, hogy mi az ilyen olyan házunkkal és autónkkal is elégedetlenebbek vagyunk az életünkkel, mint ezek a szabad gyerekek. Szépek a fogaik, tiszták a ruháik és nagy családban, szeretetben élnek. Minden kis kópé szabadon szaladgál és úszkál, nincsenek korlátozva, de a figyelő nagymama szemek mindenhová követik őket.
Enyhe hójagyuszival küzdök, ami nagyon, de nagyon kellemetlen itt. Sok folyadékot kell innom és emiatt sokat kell pisilnem. Például most is. Felavatom az egyik cölöpház budiját és belebrunyálok a folyóba. Nem sokan, csak úgy negyvenen gyűlnek össze eme ünnep tiszteletére.
Szóljanak most helyettem kicsit a képek, amiket itt a csatornában készítettünk.
Csodálatos.
Pontosan így és ezt szerettem volna a lányoknak megmutatni. Csak remélhettem, hogy vevők lesznek a kalandozásra. Ide turista csoporttal nem lehet eljutni. Márpedig megéri. Túlcsordult szívvel térünk nyugovóra.
Este a szállásunk teraszán randim van egy 20 centis patkánnyal, de ennél nagyobb atrocitás sosenem érjen.
Azért hatalmasat sikítottam.
Videok: Banjarmasini kanális
Denpasarból először Surabaya-ba repülünk. Az alig 40 perces járaton már csak két fehér ember van rajtunk kívül. Majd ez a kettő is eltűnik a szemünk elöl és bármerre nézünk, csak indonéz muszlim embereket látunk. Többnyire férfiak, az a pár nő pedig talpig kendőbe bugyolálva. Mi meg térdnaciban és pólóban vigyorgunk zavartan a ránk tapadó szemekbe. Mindenki minket bámul, muszáj röhögnünk. A férfiak kacsintgatnak, a nők pedig szúrós szemmel fixiroznak.
A Banjarmasini reptéren már senki nem beszél angolul és nagyon úgy tűnik, hogy a mutogatást sem egy nyelven beszéljük. Ennek ellenére mindenki nagyon segítőkész, pillanatok alatt 20-30 kiabáló ember gyűrűjében állunk.
Reptér feeling
Olvasó szakkör
Az egész kezd nagyon autentikussá vállni. Imádom. Izgatott is vagyok, mert most jön az utunk igazán kalandos része és én vagyok ugyebár a főszervező. Nem idegeskedem egyáltalán, de azért izgulok, hogy minden jól sikerüljön, mindenhová odaérjünk időben, mert itt bizony napokat lehet csúszni, ha például egy hajót nem érünk el. Borneo neve bizony misztikusan cseng és az is négy fehér "szőke" nő számára. :) Persze a Mari, az említett időszakban éppen vörös. Ilyet se láttak még..... :)Borneo egy másik világ. Megérkezve a reptérre össze vissza variálunk. Rémes hoteleket mutogatnak és úgy tűnik itt nem is nagyon van más. A csajok mindenképpen valami rendes hotelben akarnak megszállni, gondolom ez egyfajta komfortérzetet adna mindnyájunknak. De az egész egy félre kommunikáció a kiabáló indonézek gyűrűjében. Ahogy kicsit lenyugszunk rádöbbenünk, hogy ugyanarról beszélünk. Maradunk az eredeti tervnél és a Lonely Planetből választunk magunknak egy olcsó, de jónak ígérkező guesthouse-t.
A város döbbenetes képet mutathat azoknak akik még nem jártak hasonló helyen. Engem leginkább Indiára emlékeztet azzal a különbséggel, hogy nincs büdös. Az utcákon megszámlálhatatlan és beazonosíthatatlan járművek sokasága, azt is nehéz eldönteni, hogy miféle portékákat kínálnak az útszéli viskókban.
Ez itt a buszpályaudvar :)
A szállásunk elég rendben van, a szobák nagyon egyszerűek, viszont viszonylag tiszták és bent van a központban. Fehér embereknek nyoma sincs. A motelben dolgozók sem beszélnek angolul. mókás.Próbálunk biciklis riksát fogni, de végül ő fog meg minket. Kis hiányos fogazatú és angolul némiképp gagyogó fickó üvöltve (nyilván azt hiszi akkor jobban értjük) próbálja velünk megértetni, hogy bármit is akarunk, ő a megfelelő ember, hogy odavigyen, megmutasson, megszervezzen.
Az a vicces, hogy fél év múlva, majd pontosan ez az ember kapja el az unokatesómékat is a hoteljük előtt.
80000 rúpiát kér az egy órás hajókázásért a banjarmasini kanálison. Na hát ebből a 440.- forintból én nem tudok és nem is akarok alkudni. Jól figyeljetek, ez fejenként 110 forint!
Riksával megyünk a folyópartra.
Amíg a hajóra várunk kis üvöltő barátunk vadul szervezkedik. Természetesen neki pont egy rokonának van olyan kámpánija, akik a Tanjung Puting nemzeti parkban lakóhajós jungle túrát szervez. És hát ez a Majid family a legjobb, mutatja, hogy benne vannak a Lonely-ban is. És elvisz minket jegyet venni a buszpályaudvarra, és reggelre is intéz taxit és már hívja is Majidot. Majid beszél angolul és Majid tényleg benne van a lonely-ban. Bánom is én, hogy kivel hajózunk csak halkuljon már el az öreg, mert megőrülök ahogy itt ordítozik a fülembe. Kedves az öreg nagyon. De miért üvöltözik?
Majiddal megalkuszunk, igazán megnyugtató érzés, hogy a holnapi 18 órás busz rettenet után várni fog minket valaki az isten háta mögött Borneo szigetén.
Végre itt a hajó és vízre szállnak a libák. Ekkor még fogalmunk sincs, hogy tényleg egy életre szóló élmény lesz ez az egy órás kirándulás a kanális csatornáiban. A nap kezd lenyugodni és a fejem búbjáig előnt a béke és nyugalom. A lenyugvó nap aranyló színeiben hatolunk befelé a folyami sikátor mélyébe. Az ezernyi cölöpökre épített ezernyi házikóból, ezernyi apró gyönyörű gyerek úszik, szalad felénk. Integetnek a drágák, puszikat dobálnak. A folyón zajlik az élet. Mosnak, főznek, fürdenek és közben boldogan vigyorognak. Felkapaszkodnak a hajónkra és pacsizni kell velük ahogy elhaladunk mellettük. Úgy érzem magam mint az angol királynő, nem bírok ennyit mosolyogni, de muszáj. Belülről jön. Mari kicsit bajban van úgy tűnik elérte a kulturális sokk, nem igazán tudja elsőre kezelni a szegénység és boldogság eme furcsa elegyét. Folyton azt emlegeti, hogy neki ilyen olyan háza van, míg ezek a szegény gyereket a folyóból kénytelenek inni. Kicsit elhatalmasodik rajta egyfajta lelkiismeret furdalás. Elmagyarázzuk neki, hogy mi az ilyen olyan házunkkal és autónkkal is elégedetlenebbek vagyunk az életünkkel, mint ezek a szabad gyerekek. Szépek a fogaik, tiszták a ruháik és nagy családban, szeretetben élnek. Minden kis kópé szabadon szaladgál és úszkál, nincsenek korlátozva, de a figyelő nagymama szemek mindenhová követik őket.
Enyhe hójagyuszival küzdök, ami nagyon, de nagyon kellemetlen itt. Sok folyadékot kell innom és emiatt sokat kell pisilnem. Például most is. Felavatom az egyik cölöpház budiját és belebrunyálok a folyóba. Nem sokan, csak úgy negyvenen gyűlnek össze eme ünnep tiszteletére.
Szóljanak most helyettem kicsit a képek, amiket itt a csatornában készítettünk.
Andinak de tetszik, hogy pisiltem
Csodálatos.
Pontosan így és ezt szerettem volna a lányoknak megmutatni. Csak remélhettem, hogy vevők lesznek a kalandozásra. Ide turista csoporttal nem lehet eljutni. Márpedig megéri. Túlcsordult szívvel térünk nyugovóra.
Este a szállásunk teraszán randim van egy 20 centis patkánnyal, de ennél nagyobb atrocitás sosenem érjen.
Azért hatalmasat sikítottam.
Videok: Banjarmasini kanális
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése