Egy kicsit fel kell függesztenem az Indonéz kalandok folytatását.
Mindig is tudtam, hogy jók az írásaim. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy mi az a pici icike picike valami, amit képtelen vagyok beletenni, amitől sikersztorivá válhatna az egész kalandozásom.
Ha az ember írásra adja a fejét, képesnek kell lenni meztelenre vetkőzve kitárni az olvasók előtt a gondolatait, lényének apró titkait és gyengeségeit. Igazán őszintén. Ezt nem lehet ügyesen fogalmazott mondatokkal elkerülni, mert minden pillanatban érzem, hogy hiányzik valami.
Én igaz embernek tartom magam, de az őszinteség egy nagyon kényes kérdés, ugyanis képesek vagyunk magunknak hazudni és azt a kulimászt ott belül a világ felé mint őszinteség tálalni.
Én egy nagyon mélybe húzó, sűrű, veszélyesen izgalmas örvénybe ugrottam önszántamból és meggyőztem magam arról, hogy imádok szédülni. Csak azt nem vettem észre, hogy a szédüléstől egyre kevésbé látom tisztán azt, hogy ki is vagyok és mit is akarok.
Kezek nyúltak be értem, de én nem akartam őket megragadni, mert az örvény mámoros volt és elhitettem magammal, hogy még tudom kezelni, hogy még ura vagyok a döntéseimnek és akkor úszom ki belőle, amikor csak akarok.
És tudjátok mit? Nem is tévedtem. Képes voltam észrevenni azt az erős kezet, aki tudta, hogy pontosan mikor kell felém nyúlni és én ezúttal kész voltam megmarkolni. Andi, ezt most neked és magamnak köszönöm. Neked, mert egy igaz barát vagy és tudtad, hogy most van itt a pillanat. Magamnak pedig, mert kész voltam ebben a pillanatban letenni az önámítást és itt az akarat, a vasakarat és hit, hogy rendbeszedem az önértékelésem és az életem.
Egy torz tükörben láttam magamat, ami most összetört, de nagy meglepetésemre készem állok, hogy a szilánkokat kisöpörjem az ajtómon.
Már csak annyit szeretnék leírni, hogy ami történt, nem másoknak a hibája, hanem az én egyedüli utam, aminek így kellett történnie, hogy végre annak értékelhessem magam, aki vagyok.
A tanítások fájdalmasak, de végül mindig köszönet jár a tanítóknak. Mert ez az ÉLET!
Elnézést, ha önzőnek tűnök, de most azt kell írjam, hogy az erő legyen velem!
Mindig is tudtam, hogy jók az írásaim. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy mi az a pici icike picike valami, amit képtelen vagyok beletenni, amitől sikersztorivá válhatna az egész kalandozásom.
Ha az ember írásra adja a fejét, képesnek kell lenni meztelenre vetkőzve kitárni az olvasók előtt a gondolatait, lényének apró titkait és gyengeségeit. Igazán őszintén. Ezt nem lehet ügyesen fogalmazott mondatokkal elkerülni, mert minden pillanatban érzem, hogy hiányzik valami.
Én igaz embernek tartom magam, de az őszinteség egy nagyon kényes kérdés, ugyanis képesek vagyunk magunknak hazudni és azt a kulimászt ott belül a világ felé mint őszinteség tálalni.
Én egy nagyon mélybe húzó, sűrű, veszélyesen izgalmas örvénybe ugrottam önszántamból és meggyőztem magam arról, hogy imádok szédülni. Csak azt nem vettem észre, hogy a szédüléstől egyre kevésbé látom tisztán azt, hogy ki is vagyok és mit is akarok.
Kezek nyúltak be értem, de én nem akartam őket megragadni, mert az örvény mámoros volt és elhitettem magammal, hogy még tudom kezelni, hogy még ura vagyok a döntéseimnek és akkor úszom ki belőle, amikor csak akarok.
És tudjátok mit? Nem is tévedtem. Képes voltam észrevenni azt az erős kezet, aki tudta, hogy pontosan mikor kell felém nyúlni és én ezúttal kész voltam megmarkolni. Andi, ezt most neked és magamnak köszönöm. Neked, mert egy igaz barát vagy és tudtad, hogy most van itt a pillanat. Magamnak pedig, mert kész voltam ebben a pillanatban letenni az önámítást és itt az akarat, a vasakarat és hit, hogy rendbeszedem az önértékelésem és az életem.
Egy torz tükörben láttam magamat, ami most összetört, de nagy meglepetésemre készem állok, hogy a szilánkokat kisöpörjem az ajtómon.
Már csak annyit szeretnék leírni, hogy ami történt, nem másoknak a hibája, hanem az én egyedüli utam, aminek így kellett történnie, hogy végre annak értékelhessem magam, aki vagyok.
A tanítások fájdalmasak, de végül mindig köszönet jár a tanítóknak. Mert ez az ÉLET!
Elnézést, ha önzőnek tűnök, de most azt kell írjam, hogy az erő legyen velem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése