Harmadnap kora délután érkezünk vissza Kumaiba, tele élményekkel, szívünkben feltöltődve, és csak nehezen akarunk szembenézni a ténnyel, hogy fogalmunk sincs, hogy mikor és hogyan fogunk átjutni Jáva szigetére. Elviekben két lehetőségünk van. vagy alszunk még egyet Kumaiban, ebben az istenhátamögötti semmisincsitt porfészekben és holnap busszal (18 óra) vissza Banjarmasinba, hogy aztán majd onnan valahogy átrepüljünk Jogyaba. Vagy megvárjuk a ki tudja mikor induló hajót, ami 24 óra alatt átvisz minket egyenesen Semarangba, ami már csak pár órára van a célállomásunktól, Jogyakartától.
Majidtól elköszönünk, szépen leváltotta nekünk a pénzt, a túra is remek volt, úgyhogy megy a mosolygás és repkednek a tri makaszik. (köszönöm indonézül)
Érthetően hajóval szeretnénk menni. egyrészt mindenre jobban vágyunk mint a 18 órás buszrettenetre vissza Banjarmasinba, másrészt költségkímélő, hogy nem kell repülőjegyet vennünk, harmadrészt, ha például ma menne hajó, akkor minimum három napot nyerünk. Illetve inkább úgy fogalmaznék, ha nem megy a hajó akkor napokat és ki tudja csak mennyit, vesztünk.
Az első információ az, hogy nincs hajó. A második az, hogy van. Van, nincs, ma, holnap, holnapután.......Az egyetlen turista irodának nevezett bodegában sem tudnak választ adni. Sem a hajóállomáson.
Hol vagyunk kérem szépen? Sokak szerint este 6 kor befut egy komp, ami még ma este el is indul Semarang felé. Mivel most délután három óra van, ennek a hajónak már 21 órája úton kell lennie. Minden indonéznek, még a ponyva alatt lakónak is van (fotózásra alkalmas :) mobiltelefonja. Hogy nem lehet kideríteni, hogy indul e járat ma egyáltalán. Vagy hogy érkezik e? De nem lehet.
A 20 kilós dzsokimáriókat letesszük a turisztofiszban és jobb híján elindulunk körbenézni ebben a hihetetlen világvárosban. Próbáljuk feltérképezni, hogy mi a szart fogunk itt csinálni, ha itt ragadunk egy vagy két napra. Hát semmit. A falu látványossága egy mecset, egy pálcikás hús-sütő, és egy utcai nasi gorenges bácsi. Ezek remek kilátások.
Kumai látnivalók: pálcikás hús sütő bácsi...
Sétálóutca
Négy fehér nő
Most, hogy képekkel is ábrázoltam, micsoda lehetőségek vannak a helyszínen, azt hiszem érthető, hogy zabszem a seggünkben úgy izgulunk, legyen ez az átkozott hajó, ami elvisz minket innen a francba.
Már az is kínkeserves, hogy hat óráig eltöltsük az időt. Ennénk valami kicsit hazaibb ízeket, vadul érdeklődünk, a helyi erőtől és kézzel lábbal mutogatjuk, hogy fosásunk volt a helyi kajától és ennénk valami internacionális zabát. De, hogy én, a tapasztalatommal, hogy lehettem ilyen birka, hogy elhittem, hogy ebben a csinos sarki épületben található étteremben fogunk valami ételt kapni..... Biztosan azért mert olyan buzgón bólogatnak....
Az említett sarki étteremben nemhogy nemzetközi kaja nincs, de másmilyen sem.Dórika és én betolunk egy nasi gorenget ketten kínlódva, de a Mari meg az Andi rá se bír nézni. Kissé távolabbról szemlélik, hogy mi "jóízűen" falatozzuk a már unalomig ismételt élelmet.
Mindjárt hat óra és minden jel szerint érkezik is hamarosan a hajónk. Már jegyet is tudunk rá vásárolni.Két első osztályú kabint vásárolunk és dörzsölgetjük a tenyerünket, hogy milyen istenien fogunk szórakozni.
És valóban! :D
Bemegyünk hát a váróba és vadul várjuk vízi járművünket.Körülöttünk kb. 500 kizárólag sötét fekete, persze lehet a rossz világítás teszi, indonéz férfiember várja szintén sorsába beletörődve, a megérkezni nem akaró kompot. 500 kizárólag sötét fekete indonéz férfi szívja a creteket, látni vagy levegőt venni a füsttől egyszerűen lehetetlen.
Az említett sarki étteremben nemhogy nemzetközi kaja nincs, de másmilyen sem.Dórika és én betolunk egy nasi gorenget ketten kínlódva, de a Mari meg az Andi rá se bír nézni. Kissé távolabbról szemlélik, hogy mi "jóízűen" falatozzuk a már unalomig ismételt élelmet.
Mindjárt hat óra és minden jel szerint érkezik is hamarosan a hajónk. Már jegyet is tudunk rá vásárolni.Két első osztályú kabint vásárolunk és dörzsölgetjük a tenyerünket, hogy milyen istenien fogunk szórakozni.
És valóban! :D
Bemegyünk hát a váróba és vadul várjuk vízi járművünket.Körülöttünk kb. 500 kizárólag sötét fekete, persze lehet a rossz világítás teszi, indonéz férfiember várja szintén sorsába beletörődve, a megérkezni nem akaró kompot. 500 kizárólag sötét fekete indonéz férfi szívja a creteket, látni vagy levegőt venni a füsttől egyszerűen lehetetlen.
Rettenetesen villámlik és dörög és már be is sötétedett, mi sem hiányzik jobban mint egy tisztességes áramszünet. Kimenekülünk a szabad ég alá. Itt viszont azonnal leszakad az ég. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mit jelent egy trópusi felhőszakadás. A "dézsából ömlik az eső" kifejezés itt most szinte kevés, hogy kifejezze a helyzetet.
Felvesszük a büdös bogár jelmezt, esőkabátokat és hátizsák védőket és zokszó nálkül állunk a Niagara vízesés alatt.
Közben este 9 óra és befut a várva várt roncshalmazunk. Újabb két órás várakozás után már föl is engednek a hajóra. A szobánkat VIP kabinra upgrade-eljük és türelmesen várjuk a "londínerünket" hogy a lakosztályunkba kísérjen.
És akkor most én egy kicsit megpihennék, mert ezt a 24 órás luxusjachtozást megírnom akkora falat, hogy erre muszáj rákészülnöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése