A büfé előtt ácsorgunk és tátott szájjal bámuljuk a kialakuló helyzetet. A befelé özönlő tömeg életet terít magának minden talpalatnyi négyzetméteren. A földet pillanatok alatt fóliák és újságpapírok takarják el, ahogy családok rendezkednek be az elkövetkező 24 órára. Mindenki füstöl mint a gyárkémény, alig várjuk már, hogy bevezessenek a luxuskabinunk zárt és intim védelmébe. Egyik lábamról a másikra ácsorgok lányos zavaromban, amikor az egyik népes család szinte a lábam alá is beteríti rögtönzött hálószobáját. A hajón a népsűrűség kezd nagyon kellemetlen lenni.
Amíg itt várakozunk áttekintem a büfé kínálatát. Coca Cola (mert azt mindig és mindenhol még a pokol bugyraiban is lehet kapni) fanta, pilóta kesz, keksz2, keksz3, keksz4, indonéz nasi gorenges chips, (fúúúúj kb. olyan mint indiában a masalas) zaccos kávé és gyógyszerek. Az egyik gyógyszert seaseeknes ellen ajánlják, na ebből elővigyázatból (nem voltam elég elővigyázatos) rögtön veszek is kettőt. (nem eleget)
Végre eljött a mi időnk és egy csinos uniformisba öltözött fickó már mutatja is az utat a VIP kabinok felé.
És akkor ránk nyit egy másik világot. Egy olyan világot, ami az otthonunk lesz az elkövetkező huszonvalahány órában. Egy ablaktalan, mocskos, dög meleg hat négyzetméteres lukat. Mi csak állunk ott döbbenten az ajtóban. Nem akaródzik bemennünk. Látom a Marin, hogy ez az a pillanat amikor a napját is elátkozza, hogy eljött velünk a világ eme távoli szegletébe. Büdös is van. Két koszos ágy, közte valami éjjeliszekrényféle képződmény, a falakon fekete zsíros koszfoltok, a föld mocskosságára már szavak sincsenek, arról nem is beszélve, hogy akkora hely sincs, hogy a hátizsákokat letegyük a földre. Mariék is elfoglalják a rezidenciájukat, úgyhogy Andival kínos csendben magunkra maradunk. Egy rohadt korty alkoholunk sem maradt, nincs semmi ami könnyebbé tenné a jelenlegi helyzetünket, talán csak az a tudat, hogy napokat nyerünk ezzel a rémes hajóúttal és bárhogy is legyen holnapután! hajnalra Java szigetén leszünk.
Dórika sírós tekintettel nyit be a kabinunkba.
- Era, eljössz velem pisilni?
- Nyusziiiiii nekem hál istennek nem kell, én is kivagyok. Nem tudod egyedül megoldani?
- Nem bírok ki 24 órát pisilés nélkül.
Pisilünk. Illetve inkább csak állunk a klotyó ajtajában. A padlón három egyenként 4 cm-es nagy zsíros barna csótány rohangál eszeveszetten. Nem tudom, hogy miért könnyebb ezt a helyzetet ketten megoldani, de tény, hogy én is igénylem a társaságot minden egyes ürítkezésnél, pedig Nepálban papucsban csapkodtam éjjelente a csótányokat a fürdőszobában. De ez itt most valahogy más. Túl nagy a helység és túl összevissza rohangálnak a dögök, hogy le lehessen csapni őket. A legdurvább rémálmom válik valóra éjjel, amikor a törött összeszart fajanszon guggolva átrohan egy hatalmas példány a meztelen lábfejemen. Letolt gatyával sikoltozva rohanok ki a folyosóra.
Dóri pisil én meg a kezemben a papuccsal játszom el, hogy kész vagyok lecsapni őket ha arra van szükség, de valójában azért imádkozom, hogy végezzen már a dolgával.
Zuhany nincs (zuhany?) a wc előterében van három mosdókagyló. Víz ugyan nem folyik belőlük és a koszos lé a lefolyón keresztül visszafolyik egyenesen a lábunkra, de legalább lábmosásra talán! alkalmas.
Már megint működik az összetartás, mégpedig úgy, hogy senki se nyivákol vagy panaszkodik, inkább csak röhögünk a saját nyomorunkon. Már órák óta a hajón vagyunk, de ez a rohadt vasdarab csak nem akar elindulni. Kabinunkban a hőmérséklet már a negyven fokot közelíti. Izzadok és viszketek mindenhol, az biztos, hogy ilyen koszosnak még tán soha nem éreztem magam. Megoldást egyedül a "wet napkin" jelent amivel gondosan áttisztogatjuk magunkat, majd a koszos fekete rongydarabkákkal igyekszünk azokat a lyukakat betömni, ahonnan azt sejtjük, csótányok mászhatnak elő. Az ágyamra törölközőt terítek, a párnámat behúzom az egyik koszos pólómmal (piszkos, de legalább az enyém) és megpróbálunk aludni. Végre ez a tetű hajó is elindul. Várom, hogy beindítsák a légkondit, mert képtelen vagyok ebben a dög melegben pihenni. Az elkövetkezendő órában négyszer megyek ki a recepcióra könyörögni, hogy kapcsolják már be a légkondit, de nem történik semmi, csak ígérgetnek. Annyira ki vagyok borulva a melegtől, hogy hisztirohamok törnek rám, ráadásul már magam vagyok csak, mert az Andi hál istennek elaludt. Lámpát nem oltunk, mert ezek a buzi csótányok a sötétben a legaktívabbak. Becsukom a szemem és legalább három rohadék ciripelését hallom a szobában. Dobhártyáig betömöm a fülem, mert amit nem hallok az ugyebár nincs. Minden pénzt megadnék egy dupla vodkáért...vagy inkább egy tripláért!
Valamikor csak bekapcsolhatják a hűtést, mert végül kínkeservesen de elalszom végre én is.
Hét óra gondtalan és öntudatlan alvás után vidáman ébred mindenki. Nem kell még egy éjszakát a hajón töltenünk. (tévedés) Mindenki elmeséli éjszakai élményeit (én a csótányosat) és jókat derülünk egymás nyomorán. Andiék már egy napja nem ettek, úgyhogy izgatottan kopogó szemekkel várjuk a reggelit amire nem is kell sokat várnunk. Kinyitom a luch boxot és asztakurva! A dobozban található dolgok mindennemű emberi fogyasztásra alkalmatlanok ráadásul ránézésre hastífuszt lehet kapni tőlük.
Koszos fekete lében úszó főtt rízs, piros szósz zacskóban és egy büdös fekete szárított hal, kinek gusztusos farkát nem lehet visszazárni a dobozba. Ki vele a folyosóra!
Jelentem éhezünk.
Hatalmas étvággyal és örömmel faljuk fel az első pár doboz kekszet amit a büféből szerzeményeztem és ujjongunk, hogy nemsokára megérkezünk. A körülmények minden látható jel szerint elvették a maradék eszünket. (még 20 óra van hátra)
Újabb izgalmas pillanat, amikor az Andin és a Marin kitör a tengeri betegség. Míg a tünetek előbbi utitársamnál tűrhetők, az utóbbinál igazi aggodalomra adnak okot. Halott sápadtság, hányinger, rossz közérzet, be is vesz egyet a büfében vásárolt gyógyszerből. Az időérzékünk annyira el van csúszva, hogy nem várjuk meg a tabletta hatását és szinte azonnal rádobja a másikat. Az eredmény katasztrofális és egyben nagyon is mulatságos. Marinál beüt a drog! :))))
Félrebeszél és hallucinál, de legalább a hányingere elmúlik. Nem úgy Andinál, aki az elkövetkező 20 órára itt a kabinban fekvésre van ítélve, ugyanis abban a pillanatban ahogy felül rátörnek a tünetek. Borzasztóan sajnálom őket, de tenni semmit sem tudok értük.
Meghozzák az ebédet végre.
Koszos fekete lében úszó főtt rizs, piros szósz zacskóban és egy büdös fekete szárított hal, kinek gusztusos farkát nem lehet visszazárni a dobozba.
Ki vele a folyosóra! Már 8 doboz sorakozik az ajtónk előtt.
Dórikával körbenézünk a hajón. Ez körülbelül 10 percet igényel az életünkből. Az egyetlen közös helységben 24 órában üvölt a zene és a színpadon folyamatosan nyomják a műsort. Két percnél tovább az europai fül számára hallgathatatlan. Íme egy kis ízelítő ebből a minőségi szórakoztatásból.
A hajó tatján próbálunk olvasni, de lehetetlen. Pillanatokon belül harmincan vesznek körbe, fotóznak, csokival kínálnak, de valójában beszélgetni akarnak.
- dou youa spíííek indonesián?
- No
Akkor ezt megbeszéltük. Visszamenekülünk a kabinunkba. Mari betépve magában beszél az ágyamon, Andi valamiféle meditációs vegetatív létformában leledzik, Dórika alvással reagál a kialakult helyzetre és meg az órámon nézem a másodperc mutató járását. Azt hiszem megőrültünk. A vánszorgó órák ellenére lassan de múlik az idő. Vacsoratájm.
Koszos fekete lében úszó főtt rizs, piros szósz zacskóban és egy büdös fekete szárított hal, kinek gusztusos farkát nem lehet visszazárni a dobozba.
Ki vele a folyosóra!
Az összes kekszet felvásároltuk, de egyikre sem tudunk már csak ránézni sem. M I K O R É R Ü N K M Á R O D A ????????
Az utolsó négy órára minden humorérzékem elfogy, de nem csak az enyém.
Vánszorognak a percek és mi nem és nem akarunk megérkezni. Végül hajnalai 4 órakor végre befut a hajó Semarang kikötőjébe. Csürheként vágtatunk le a hajóról, mely börtönünk volt egy egész életen át. Nem szólunk senkihez, a hozzánk szólókat félrelökjük és törtetünk az első taxi jellegű járműhöz. Nem alkuszunk, mindegy minden, csak vigyen már el innen a picsába. A Lonelyből kiválasztunk egy hotelt, amiről azt írja, hogy extra tiszta. Némán imádkozom a taxiban, hogy ezúttal tényleg legyen az, mert annyira végét járja a türelmünk, hogy ebből még komoly összeveszés is lehet, ha nem kapjuk meg amire vágyunk.
Istenem, köszönöm, hogy meghallgattad imáimat. Gyönyörű, kulturált hotel, hófehér ágyakkal, zuhanyzóval és keményített tiszta törülközőkkel. Még európai mércével nézve is minimum 3 csillagos. Édes istenem....háromszor zuhanyzom le, háromszor mosom meg a hajam és háromszor bújok bele a ropogós ágyneműbe. Egyszerűen azért mert jól esik. Belefúrom az arcomat a tiszta illatú hófehér párnába és mély álomba zuhanok. Itt vagyunk hát Jáván. Megcsináltuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése